🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > házasság egyszerű érvényesítése
következő 🡲

házasság egyszerű érvényesítése (lat. convalidatio simplex): házasságkötés olyan felek között, akik nyilvános formában már kinyilvánították házassági akaratukat. - A ~ során a két fél, v. legalább egyikük, megadja, ill. megújítja a →házassági beleegyezést. A ~hez ez a megújítás akkor is szükséges, ha kezdetben mindkét fél beleegyezését adta, és azt később sem vonta vissza (1156.k. 2.§). Ha ugyanis a beleegyezés eredendően meglett volna, akadály miatt v. az előírt forma hiányában mégsem fejthette ki házasságot létesítő hatását (vö. 1057.k. 1.§). A beleegyezés megújításának új akarati cselekedetnek kell lennie, mely arra a házasságra irányul, amelyről a beleegyezést megújító fél úgy tudja v. véli, hogy kezdettől semmis volt (1157.k.). - Ha az érvényesítésre szoruló házasság eddigi semmisségének oka az előírt forma hiánya (1160.k.), a beleegyezés bizonyítható hiánya (1159.k. 3.§) v. nyilvános →házassági akadály (1158.k. 1.§), akkor a házasságot az akadály elhárulása v. fölmentéssel való elhárítása után kánoni formában meg kell kötni. A kat-ok tisztán polg. házassága esetében teljesen hiányzik a kánoni forma, tehát az utólagos érvényesítés útja ilyenkor az egyh. →házasságkötés. Sokszor indokolt lehet, hogy az ilyen esküvőt nagyon egyszerűen rendezzék meg. Akiket ismerőseik, barátaik hosszú ideje házastársaknak ismernek, esetleg tapintatlanságnak érezhetnék az ünnepélyes templomi esküvőt. Ilyenkor az ünnepélyesség és a nagy nyilvánosság minden további nélkül kizárható. Az egyh. házasságkötéshez elég, ha a feleken kívül az eskető és 2 tanú jelen van (1108.k. 1.§). A kat-ok polg. házasságát ezek szerint a házasság keretében csakis egyh. házasságkötéssel lehet rendezni. Olykor lehetséges a →gyökeres orvoslás is. - A beleegyezés megújítása magánúton, titokban is elegendő akkor, ha a megszűnt (magától elmúlt isteni jogi v. belső fórumon felmentett egyhjogi) akadály nem volt bizonyítható. Az a fél köteles így megújítani beleegyezését, aki az akadályról tud (vö. 1156.k. 1.§). Természetesen ez a beleegyezés-megújítás csak akkor érvényesíti a házasságot, ha a másik fél beleegyezése még fennáll. Ha mindketten tudnak az akadályról, a beleegyezést is mindkettejüknek meg kell (magánúton) újítani (1158.k. 2.§). Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a beleegyezés bizonyíthatatlan hiánya miatt volt semmis a házasság. Amelyik fél beleegyezése hiányzott, annak kell azt megadnia magánúton. A házasság akkor válik érvényessé, ha a másik fél beleegyezése még fennáll (1159.k. 1-2.§). - Ha a beleegyezés hiánya bizonyítható, de a felek később nem kánoni formában (vö. 1159.k. 3.§) adják beleegyezésüket, hanem csupán titkosan és magánúton, akkor nem egyszerűen a házasság érvényessé válása bizonyíthatatlan, hanem nem is válik érvényessé a házasság. A beleegyezés bizonyítható hiánya esetén ugyanis a jog a feleket nem hatalmazza fel a hiányzó beleegyezés titkos pótlására.

Ha tehát az egyh. bíróságon bebizonyosul, hogy hiányzott a házasságkötés pillanatában a szükséges beleegyezés (pl. az egyik fél teljesen kizárta a gyermeket), nem kell vizsgálni, hogy később a felekben kialakult-e kellő beleegyezés. Még ha ez létrejött volna is (mondjuk a fenti esetben netán később gyermeket vállaltak volna), a kánoni formában való megújítás hiánya miatt a házasság érvénytelen maradt. - A keleti egyházjogban a bontó akadály miatt érvénytelen házasság érvényesítéséhez az szükséges, hogy az akadály megszűnjék v. felmentést adjanak alóla és a beleegyezést legalább az akadály tudatában levő fél megújítsa. Ez a megújítás az érvényesítés érvényessége végett szükséges, akkor is, ha kezdetben mindkét fél megadta és azután nem vonta vissza beleegyezését (843.k. 1-2.§) - A beleegyezés megújításának új akarati cselekedetnek kell lennie a házasságra vonatkozóan, amelyről a megújító fél úgy tudja v. véli, hogy az kezdettől fogva érvénytelen volt (844.k.). - Ha az akadály nyilvános, a beleegyezést mindkét félnek meg kell újítania a házasságkötésnek a jogban előírt formája szerint. Ha az akadály titkos, elégséges a beleegyezésnek magánúton és titokban való megújítása, éspedig az akadály tudatában levő fél részéről, feltéve, hogy a másik a megadott beleegyezésben kitart, v. mindkét fél részéről, ha az akadály mindkét fél előtt ismert (845.k. 1-2.§). - A beleegyezés hiánya miatt érvénytelen házasság érvényessé válik, ha az a fél, akinél nem volt beleegyezés, már megadja beleegyezését, feltéve, hogy a másik féltől nyújtott beleegyezés megmaradt. Ha a beleegyezés hiánya nem bizonyítható, elégséges, hogy az a fél, akinél nem volt beleegyezés, magánjellegűen és titkosan megadja a beleegyezést. Ha a beleegyezés hiánya bizonyítható, szükséges, hogy a beleegyezést megújítsák a házasságkötésnek a jogban előírt formája szerint (846.k. 1-3.§). - A házasságkötésnek a jogban előírt formája hiánya miatt érvénytelen házasságot újból meg kell kötni ezen forma szerint, hogy érvényes legyen (847.k.). E.P.

CCEO 1990. - Erdő 1991:474.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.